Márai Sándor: A kassai polgárok

„A kassai polgárok főpróbáján

A Covid béklyójába gabalyodott tavaszi évadunk után nem is vágyhattunk volna maradandóbb, lélekemelőbb előadásra. Pazar szereposztás, formabontó rendezés, történelmi hangulatot árasztó helyszín, az égiek áldásával kísért, csillagboltos éjszaka. Márai egyébként is az egyik kedvencem, A Kassai polgárok pedig ritkán játszott darab. A Nemzeti Színház művészeivel különösen az úgy, hogy a várszínházi bemutató megelőzte a pesti premiert is. Igaz, „csak” a főpróbára jutottunk be, de ha a nagy fesztiváloknak létezik nulladik napja, úgy ennek a darabnak 2020-ban ez volt a nulladik előadása!

Erkölcs, hit, szenvedély, művészet, egyéni és közösségi helytállás, felelősség. Minden terítékre került, ami az élet nagy dilemmáit megtestesíti, hiszen meglelni a helyes utat, ez ad igazi értelmet létezésünknek. A 14. századi Kassán játszódó történetnek örökérvényű mondanivalója mai, értékvesztett világunkban fontosabb, mint valaha! A drámai jeleneteket olykor percekig tartó, feszült csend övezte a színültig megtelt nézőtéren. Elsőre talán meghökkentő, hogy Kristóf száguldó vonatot emleget, a Dajka öngyújtóval gyújtja meg a gyertyát, a literátusok elektromos iratmegsemmisítővel darálják a korabeli dokumentumokat, hogy az egyik jelenetben az 1941-es kassai bombázás pusztító robaját idéző repülőgép morajlásokat hallunk… Ám mindez a mű adott koron túlmutató, egyetemes értékeit a jelenbe átkötő, briliáns rendezői koncepció!

Feltöltődtünk. Pallérozódott az elménk, helyre került a szívünk megerősödött a lelkünk. Köszönjük!”

Molnárné Rocskár Brigitta (Gyula), Deák György (Orosháza)

 

„Elgondolkodtató, kiváló előadás volt! Köszönjük!”

Sárközi Mária

 

„Jó volt! Tegnap láttuk!”

Dósa Zsuzsanna Éva

 

„Nagyszerű, lélekemelő előadás volt, amely köszönhető Márai “veretes” szövegének és a színészek hiteles adaptációjának. Igényes és sokszínű rendezői megoldásokat láttunk, amely magas szintre emelte az írói mondanivalót. Márai méltán lehetne büszke alkotására! Köszönjük az élményt!”

Monoki Mariann és Kocsis Imre, Hódmezővásárhely

 

„A Kassai polgárok előadásról nekem, mint nézőnek és négy gyermekes anyukának, az a benyomásom támadt: fiatalság nyugtalansága és az érett bölcsesség, a pillanatnyi vágy és az egész életen át kitartó támogatás biztonsága, a szenvedély és a becsület, a művészet és a hősiesség, a harc és a béke, a tűz és a víz, a jog és az erőszak hatalma, az élet és a halál, a sors… és egy másik sors, amit mi magunk alakítunk. Lehet, hogy elméletben könnyűnek tűnik a választás, de a Máraitól megszokott pontossággal, éleslátással és kegyetlen őszinteséggel elénk tárt emberi lelkekbe bepillantva máris hátborzongatóbb csatáknak lehetünk tanúi, mint amik a város falain, utcáin és környékén zajlanak. Igencsak aktuális napjainkra is. Különösen felemelő volt a szereposztás és a nívós előadásnak azt hiszem ez a záloga. Köszönöm az élményt. Az előadásról készült fotók is remekek.”

Leiszt Jánosné Piroska, Gyula