KARINTHY KÁVÉHÁZ – Válogatás Karinthy Frigyes irodalmi karikatúráiból

2018. 11. 30. 17.00 óra, Kamaraterem

[:hu]

Online jegyvásárlás
Belépőjegy:
1400 Ft

KARINTHY KÁVÉHÁZ

Válogatás Karinthy Frigyes irodalmi karikatúráiból

2017-ben 13 éve született Karinthy Frigyes, ebből az alkalomból állította színpadra a Kézdivásárhelyi Városi Színház a Julius Meinl támogatásával Karinthy kávéház című előadását.
Karinthy Frigyes az Így írtok ti egyik kiadásának bevezetőjében arról ír, hogy a Színházi Élet szerkesztősége egyszer őt bízta meg azzal, hogy költői versenyt rendezzen a fiatalabb kollégáinak, de elfelejtette elküldeni nekik a leveleket, ezért magának kellett megírnia helyettük a verseket. Hogy igaz-e vagy sem ez az anekdota, mindenki maga döntheti el, az kétségtelen, hogy Karinthy remek verseket írt társai nevében.
A stílusparódiák, vagy irodalmi karikatúrák – ahogy maga Karinthy nevezte írásait – az eredeti művek mellett hallhatóak az előadásban, Kiss László színművész nagyszerű érzékkel, szellemesen és rendkívüli művészi alázattal idézi meg a színpadon a magyar irodalom közismert alkotóit.

A Kézdivásárhelyi Városi Színház előadásának nem célja, hogy átfogó képet adjon az íróról, aki minden műfajban maradandót alkotott, csupán arra tesz kísérletet, hogy közelebb hozza őt hozzánk. Úgy szól Karinthyról, hogy valójában írótársait mutatja be az ő szemüvegének torzító lencséjén át.

Az alkotói stáb tagjai:
Kiss László (színművész)
Kolcsár József (rendező)

Veress Emőke (ügyelő)
Nagy B. Sándor (dramaturgiai munkatárs)

 A Gyulai Várszínház és a Boróka Magyar – Székely Kulturális Közhasznú
Egyesület közös rendezvénye

[:]