Finucci Bros Quartet – koncertje

2018. február 7. (szerda), 19.00 óra – Kamaraterem

Online jegyvásárlás
Belépőjegy:
1500 Ft; diák: 750 Ft

 width=A Finucci Bros Quartet 2009-ben jött létre Balogh Roland vezetésével. A zenekar négy kiemelkedő muzsikusból áll akik számos versenyen bizonyították tehetségüket. Négy nagylemezük jelent meg és 2013 óta turnéznak Erdélyben. Az elmúlt egy évben két alkalommal turnéztak az USA-ban és 2017. októberében írták alá New Yorkban egy amerikai lemezkiadó vállalattal az amerikai lemezszerződésüket és rögzítették lgújabb hanglemezüket. Az új Finucci Bros lemezen Havas Lajos Arisjus-díjas ének-művész is közreműködik, így a 2018-as turnén már 5 fővel  plusz technikai személyzettel.  A 2018-as év az USA lemez bemutatásával fog zajlani szerte a világban többek között Erdélyben is és most a Gyulai Várszínházban!

Tagok:
Balogh Rolandgitár, a Montreux-i Jazz Gitár verseny  nyertes,  Príma-díjas művész, 2015-ben a világ 5 legjobb fiatal gitárosa közé választották New York-ban
Balogh Zoltánzongora, a Montreux-i Jazz Zongora verseny 2. helyezettje Filharmónia Állami ösztöndíjasa
Horváth Plútó Józsefbasszusgitár, a Magyar Rádió Jazz-basszusgitár versenyének nyertese
Bordás Józsefdob, a Magyar Jazz Szövetség elnökségi tagja
Havas Lajos Chico – Artisjus-díjas ének-művész