A Pál utcai fiúk

„Imádom!”
Mészáros Zsuzsanna, Békéscsaba

 

„Szenzációs előadás volt! Köszönöm az élményt”
Marsiné Gombos Márta, Gyula

 

„A megélt 17 évem alatt még egyszer sem láttam a Pál utcai fiúk című előadást, bár mindig is szerettem volna. Végül viszont megérte a hosszas várakozás, hisz születésnapom fénypontjaként tekinthettem meg Tószínpadon. A könyvet már 5.-es koromban elolvastam, igazság szerint csupán csak azért, mert kötelező volt, viszont sosem tartozott a kedvenceim közé, nem értettem meg igazán.
Az előadásról épp az ellenkezőjét írhatom le. Úgy érzem végre megértettem a történet mondanivalóját, ami több a Grundért való harcnál, sokkal inkább a barátság, a lojalitás és az összetartás erejének fontossága, valamint a felnőtté válás nehézségei.
A színészek fenomenálisan adták át a színdarab lényegét. Mozdulataikból rájöhettünk, hogy már rutinosan játszanak együtt, valamint az összhangjuk és a zenei-ritmikai készségük nem mindennapi volt.
A musical zenéi azóta nem csak az előadást színesítik, hanem a mindennapjaimat is, szívesen hallgatom őket, hisz ilyenkor mindig örömmel emlékszem vissza a hangulatra, a szereplőkre, a nyárra, valamint arra, hogy mekkora szerencsém volt egy ilyen színvonalas színdarabot látni Gyulán.”
Hegedűs Sugárka