Színházi világnapi üzenet 2024

Üzenet a Színházi Világnap alkalmából 2024, Jon FOSSE A művészet béke Minden ember egyedi, és közben pont olyan, mint bárki más. A látható, külső megjelenésünk persze különbözik másokétól, ez így van jól, de mindegyikünkben van valami, ami csak hozzánk tartozik – ami mi vagyunk. Hívhatjuk ezt szellemnek vagy léleknek, vagy dönthetünk akár úgy is, hogy

A Pénelopeia elmarad

Sajnálattal tájékoztatjuk kedves nézőinket, hogy a március 5-re tervezett, a Maladype Színházzal közös, Pénelopeia bemutatónk betegség miatt elmarad. Az előadásra megvásárolt jegyeket természetesen visszaváltjuk, illetve érvényesek lesznek a későbbi időpontban megtartott bemutatóra. Nézőink elnézését és szíves megértését kérjük.

A Gyulai Várszínház a 46. Utazás Kiállításon

Megkezdődött a február 22-25. között megrendezett 46. Utazás Kiállítás a Hungexpo területén, melynek díszvendége Gyula és Békés Vármegye. A csütörtöki szakmai napon a gyulai pavilon színpadán igazgatónk, dr. Elek Tibor is prezentációt tartott az idén 60 éves Gyulai Várszínházról, és már az idei programról is sok mindent elárult. Domokos Ágnes produkciós vezető pedig a várszínházi

Téli-tavaszi évadunk, saját bemutatókkal

Kedves Nézőink! Immár elérhető a téli-tavaszi kamaratermi programsorozatunk teljes egészében a honlapunkon. A február 2-ai Játszd újra, Sam című előadás már teltházas, de a február 23-ai Szexpedícióra (Hegyi Barbara és Seress Zoltán előadásában) még van néhány eladó jegyünk.  Érdemes 5 előadásra szóló bérletet is váltani, mert a jegyárakból 25 százalékos kedvezményt biztosít, és természetesen az

Karácsonyi üdvözlet és tájékoztatás

Tisztelt Közönségünk!   A Gyulai Várszínház Kamaraterme 2023. december 15-től 2024. január 7-ig zárva tart. Nyitás: 2024. január 8.   Online jegyvásárlásra lehetőségük van a honlapunkon keresztül: https://gyulaivarszinhaz.hu/eloadasok/   A jövő évben is sok szeretettel várjuk a kedves érdeklődőket!   Áldott, békés karácsonyi ünnepeket és boldog új évet kívánunk!   A Gyulai Várszínház munkatársai