Category Archives: Sajtóanyagok

53. évad a Gyulai Várszínházban

2016. július 1-től augusztus 14-ig rendezik meg a Gyulai Várszínház összművészeti fesztiválját. A nyári 53. évadban naponta előadásokkal várják a nézőket a 600 éves vár udvarán, a tószínpadon és a város különböző terein felállított színpadokon. Három új színházi bemutatót és számos, először itt látható produkciót nézhetnek meg a legszínesebb műfaji választékban, minden korosztályt megszólítva. Az

52. évad a Gyulai Várszínházban június 26. – augusztus 9.

2015. június 26-tól augusztus 9-ig tart a Gyulai Várszínház nyári fesztiválja. Az 52. évadban naponta várják előadásokkal a nézőket a 600 éves gyulai várban és a csodálatos panorámájú tószínpadon. Három új színházi bemutatót és számos, először itt látható programot, vendégprodukciót nézhetnek meg a legszínesebb műfaji választékban, minden korosztályt megszólítva. Az első új bemutató W. Shakespeare:

Kezdődik a kamaratermi szezon – Október a Gyulai Várszínházban

A sikeres 51. nyári évad után ismét lesznek előadások a Gyulai Várszínház Kossuth utcai Kamaratermében. Októbertől márciusig hetente egy-egy programot szerveznek, neves művészek meghívásával tartanak színházi előadásokat, önálló esteket, koncerteket, rendeznek kiállításokat. Az 1996 óta működő Kamarateremben fellépett már a magyar színházi szakma színe-java, neves magyar és külföldi művészek koncerteztek különböző műfajokban. A 2014/2015-ös szezonban

Véget ért a X. Shakespeare Fesztivál Gyulán

A július 3. és 13. között Gyulán megrendezett jubileumi Shakespeare Fesztiválon 4600 néző tekintette meg a hét országból érkezett 33 programot. Az első napon, a Szentivánéji álom Nemzeti Színházzal közös premierje után a magyar és a külföldi előadások is telt házat vonzottak. A fesztivál művészi csúcspontjait a bemutató mellett a Szentpétervári Balti Ház Fesztivál Színház

Június 27-én kezdődik a várszínházi évad–:en–>the 51st season in The Gyula Castle Theatre going to start on 27 of June

Június 27-én kezdődik a várszínházi évad Pénteken kezdődik a Gyulai Várszínház 51. évada, amely augusztus 10-ig tart. Ebben az időszakban szinte minden nap lesznek programok, van amikor naponta több is, a gyulai várban, a tószínpadon és más helyszíneken. Ebben az évben három új bemutatójuk, öt fesztiváljuk és 51 programjuk lesz a legváltozatosabb műfajokban több művészeti

51. évad a Gyulai Várszínházban–:en–>51 Season at the Gyula Castle Theatre

Elkészült a Gyulai Várszínház nyári 51. évadának végleges programja. 2014. június 27-én kezdődik a nyári fesztivál. Augusztus 10-ig minden nap színvonalas programokkal várják a nézőket a 600 éves, különleges hangulatú gyulai vár udvarán, a vár melletti tószínpadon és a város különböző helyszínein megvalósuló összművészeti fesztiválon. Három új bemutatót tartanak ezen a nyáron. Július 3-án Shakespeare

51. évad a Gyulai Várszínházban

51. évad a Gyulai Várszínházban Elkészült a Gyulai Várszínház nyári 51. évadának végleges programja. 2014. június 27-én kezdődik a nyári fesztivál. Augusztus 10-ig minden nap színvonalas programokkal várják a nézőket a 600 éves, különleges hangulatú gyulai vár udvarán, a vár melletti tószínpadon és a város különböző helyszínein megvalósuló összművészeti fesztiválon. Három új bemutatót tartanak ezen a nyáron. Július

A Gyulai Várszínház és a Nemzeti Színház együttműködési szándéknyilatkozatot írt alá

SAJTÓKÖZLEMÉNY A Gyulai Várszínház és a Nemzeti Színház együttműködési szándéknyilatkozatot írt alá tegnap délután Budapesten. Gedeon József, a Gyulai Várszínház igazgatója és Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház főigazgatója, a két intézmény közötti régi közös munkát szándékozik felújítani a művészeti együttműködésről szóló megállapodás aláírásával. Az együttműködés vonatkozhat közös bemutató létrehozására csakúgy, mint a Nemzeti Színház előadásainak

November a Gyulai Várszínház

November 5-én Müller Péter író mutatja be a most megjelent új könyvét, amelynek címe: Férfiélet, női sors. A neves író a párkapcsolatok témáját vizsgálja meg napjainkban. Összeomlásban van a sok ezer éves férfiuralom korunkban, és születőben a nők lelkében elfojtott igazi és örök Én-élmény. Az emberiség történetének legnagyobb fordulatát éljük, amely bár a személyes szférát

Elhunyt Vukán György

2013. augusztus 12-én, életének 72. évében gyógyíthatatlan betegségben elhunyt Vukán György Kossuth- és Erkel Ferenc – díjas zongoraművész, zeneszerző. A komolyzenében és a jazzben egyaránt otthonosan mozgott, mindkét területen nemzetközi sikereket ért el. Chopin-koncertje, amelyet a Liszt Ferenc Kamarazenekarral játszott, az Év koncertje lett Hollandiában. A jazz területén az egyik legelismertebb magyar komponista, zongorista volt