Egy feledhetetlen színházi est Gyulán

Közép-Kelet Európa egyetlen épen maradt síkvidéki, gótikus téglavárában működik 1964 óta nyaranként a Gyulai Várszínház.

A Várszínház július elejétől augusztus közepéig tartó évadában esténként a látványos történelmi dráma, a kortárs prózai színház különféle műfajai, az opera, a musical, a balett, a bábszínház, a komolyzene, a jazz, a blues, a népzene, a világzene és a néptánc műfajainak legjobb előadóival és előadásaival várja a látogatókat. Az utóbbi években a hazai művészek mellett világsztárok is fellépnek a Várszínház programjaiban. 2005 óta rendezzük meg a Shakespeare Fesztivált, amelyre neves hazai és külföldi előadásokat hívunk meg. A vár mellett a pazar látványt nyújtó tószínpadon és a város különböző pontjain felállított színpadokon is tartunk bemutatókat, igazi fesztivált varázsolva az Alföld gyöngyszemének tartott Gyulára, amely 2008-ban elnyerte a Kultúra Magyar Városa címet.

1996-tól a Kossuth utca 13. szám alatt működik a Gyulai Várszínház Kamaraterme, ahol az ősztől tavaszig tartó szezonban befogadó színházként színi előadásokat, előadói esteket, koncerteket, táncházakat rendezünk.

1999-ben nyílt a Kamaraterem előterében a Kamaragaléria, ahol neves alkotók képzőművészeti és fotókiállításait láthatják a nézők.